Erasmus Experience Efendim!

Hát ezzel indult minden - tudom, hogy háttal nem kezünk mondatot, ezért néztem bele a tincseimbe.

Mert könnyen lehet, hogy az első pár szóból - néhány sikertelen párosítás után - a See you guys!-ra egy "Szia seggfej!" lesz a válasz.

Igen, a szereplők átlagéletkora 23,3 év és mindhárman egyetemisták. Újabb fotóriportunk következik a konyhából:

Elkéstem. Már megint, de most a dugó volt a hibás – bár be kell valljam, nem indultam túl korán. Végül leszálltam a buszról és felszálltam arra, amivel a többiek jöttek. A többiek: Kelly (valami pszicho cucc – California), Josy (vagy legalábbis valami hasonló, itt szégyellem magam, mert nagyon szimpi lány, business administration – Canada) és Roy (valamilyen mérnök – Hollandia). A szervezők pedig törökök voltak, 3-an (Hakan most nem jött velük, de könyvtárnál várakozó csapattal még ott volt, szerintem kicsit unhatja az állandó késéseim) és megint nem voltam túl jó a névtanulósban, pedig az egyikük kétszer is bemutatkozott, na az ő nevére nem emlékszem, a másik kettő Can és Emre – igazából csak Emrében vagyok biztos. Emrével beszélgettünk odafelé (megint Ázsia volt a cél) a britpopról meg arról, hogy meteorozom. Itt közbeszólt a velünk szemben ülő férfi és megkérdezte, honnan szalajtottak. Majd miután Emre tolmácsolta, hogy magyar cserediák vagyok, közölte, hogy ért angolul, de nem igazán tudna megszólalni, viszont abból, amit hallott meg ahogyan beszélek és mosolygok, sikerült megváltoztatnom a külföldiekről eddig kialakult rossz benyomását.

A busz után dolmusba szálltunk. Ez olyan kisbusz, ami kicsit drágábban, ámde annál gyorsabban visz el a célodhoz, merthogy nem áll meg mindenhol, az ár pedig megszűri az utazóközönséget, a sofőr és vezetési stílusa pedig az utasok béltartalmát: „Dolmus trip – Don't forget your insurance!”

A család, akik fogadtak bennünket egy kifejezetten népes család, anyuka még kendőt visel, apuka nagyon barátságos (diktálta belém a vacsit rendesen, na nem mintha erőltetni kellett volna), a fiú, aki olyan 30 körül lehet lassan, a Bogazicin masterezik éppen és mellette kutat, szintén az egyetemen, a húga pedig Erasmusra megy januárban Hollandiába (plusz 3 fő, akiknek a kapcsolódási pontjai nem tisztázottak). Amikor ez kiderült persze Roy azonnal felajánlotta minden segítségét. A vacsora valami hihetetlen jó volt. Igazából az volt a legjobb ebben az estében, hogy nem az itthoni környezetemben töltöttem. Ismeretlen emberek között (itt tekintsünk el attól, mennyire frusztrált, hogy mindhárom cserediák társam jobban beszél angolul, mint én), egy kedves, vendégszerető CSALÁD asztalánál, egy rettentően finom ebéd (gesztenyés rizs és fahájas sült hús – sosem gondoltam volna, de nagyon ízlett), aztán kellemes teázás és beszélgetés némi baklava kíséretében. Valami isteni volt! Kicsit rossz is volt hazajönni, bár mehettem volna teázni a North Campus környékére, merthogy a többieket odahívták, ők meg engem is, de tekintve, hogy nem tudom, hogyan lehet onnan éjszaka visszajutni a városba, meg egyébként is elpilledtem így vacsi után (4 tányérral ettem a gesztenyés-fahéjas csodából) és holnap még edzés is van délelőtt, ami után meg könyvtáraznom kéne vagy legalábbis tanulni - szóval inkább hazajöttem. De lényeg a lényeg, nagyon jó volt! BTW a török kultúra mellett a holland feltérképezéséhez is meghozta a kedvem. ;)

/Ha lesznek képek, majd fölteszem (Can fotózott)/

Szaftos pletykák Jannekről, avagy újra támad a meleg-téma.

Figyelem! A következő fotók alkalmasak Kováts Dóra nyugalmának megzavarására!

Az elmúlt 1 hét 2 állatfajjal hozott minket a kívántnál szorosabb kapcsolatba. Ráadásul mindkettővel a konyhában találkoztunk, ami még kevésbé tette őket szimpatikussá. Ami a madarakat illeti, kommentár nélküli fotóriportunk következik:

... bár ebben az időben nem feküdnék a gyékényre.

Kemény hét ért véget tegnap (igen, arról a két napról beszélek és igen, itt már hétvége van), amikor fél hétkor elindultam haza az egyetemről. Mint azt már talán említettem, nem szeretem a keddeket. Főleg nem akkor, ha a hétvégét sikerült annak rendje és módja szerint elb...ulizni. Szóval a beadandóimmal nem sokat foglalkoztam, mondván, mi az nekem, csak 1 response paper, némi critical approach-csal fűszerezve meg egy kutatási terv. Az meg végképp nem jelenthet problémát, hogy ezeket azon a napon kell leadnom, amikor épp két zh-m is van.

A hétfő délutánom nagyját a könyvtárban töltöttem. Bár semmi szükségem nem volt könyvekre, csak úgy gondoltam, jót tesz majd a milliő. Hát a wifinek hála, egy kicsit elcsacsogtam Nándival (kellett na!), aki egyébként néhány hasznos kifejezéssel hozzá is járult a bő 1 oldalnyi bullshithez, amivel az ugyanilyen hosszú irományomat kellett leadható terjedelművé duzzasztani. Köszönöm! Na haza is jöttem, majd miután kissé kozmetikáztam a beadandóm, némi értelmet is csempésztem bele, itt-ott bővítettem, meg pofásítottam, rettentően nagyon fáradt lettem, ezért el kellett mennem sétálni.

Lényeg a lényeg, hétfő este már nem sokat tanultam, kicsit törököztem, de nem igazán fogott az agyam, már ami a PSB kutatási tervemet illeti. Abból a tárgyból napi MAXIMUM 3 órára van kalibrálva az agyam. Minden egyes perccel, amit ezen felül töltök vele, érzem ahogy maradandó károsodást szenvedek. Az agyam ilyenkor láthatatlan erők egy satuba fogják mindig szorítanak rajta egy kicsit, majd valahonnan előkerül egy ráspoly és azzal esnek neki.

Kedden töröközés a buszon, aztán zh - a várakozásaimon felül teljesítettem, de ez sajnos inkább minősíti a vizsga nehézségi fokát, mint a felkészültségemet. Bár ne feledjük, még nem tudom az eredményem és volt már rá példa, hogy nyelvi téren felülértékeltem magam. Miután beadtam a dolgozatom expressz ebéd következett és rohanás a társstat vizsgára. Számológép nélkül, merthogy azt nem sikerült szereznem. Dehát kinek kell 6 félév stat után számológép?! :D Megoldottam anélkül. Fél óra alatt - na jó, be kell valljam, csak azért ilyen gyorsan, mert a gyökök többségét csak 1 tizedesjegyig számolgattam, amiért még lehet, hogy csúnyán fognak rám nézni, ahogy lehet, hogy azt sem értékeli majd a tanárnő /aki mellesleg a kari Erasmus koordinátor/, hogy az átlagot =6,06 a variancia kiszámításánál egyszerűen 6-ra kerekítettem -, ami már csak azért is örvendetes, mert összvissz a fennmaradó 30 perc állt rendelkezésemre a kutatási tervem megalkotására. Jelentem ez is sikerült. Nyomtatás, majd az óra és az eredmény egy agyhalott, de alapvetően elégedett Máté, aki kellően fáradt ahhoz, hogy esze ágában se legyen tanulni, amikor hazaér és hogy elaludjon a mai óráiról. Ergo, a hétvégém tulajdonképpen tegnap este el is kezdődött.

Ma van. 21 éves lett kb 42 perce (tudom otthon még tegnap van) és magából teljesen kivetkőzve jött haza, hogy 3 év után megcsókolt egy lányt! Részeg is persze. És eszméletlenül boldog, hogy megtört az átok és a lány gyönyörű és ő megcsókolta! És örül mindannyiunknak és mindenkit szeret és annyira örül, hogy lakótársak vagyunk... Eszméletlenül aranyos.

És jöjjön pár apró életkép:

"I am frigid, like a fridge. You are the micro'oven and I am the fridge..." (by Antonin)

"French are always talkin' about sex. The hungarian is always talkin' about sweets and icecream, maybe it is sex for him" (by Thomas) - "Instead of the french I get what I'm talkin about."

"I'm out of the game" (Laurent) - az új jelmondat, amit tegnap este óta vagy 40-szer hallottunk /nem túlzok, minimum 40x/, mióta Laurent, úgy néz ki, becsajozott.

"You can use my room..." (Yo) - miután a tegnapi partyn is sikerült a kelleténél többet beszélgetnem a kis török hableánnyal. És egyébként úgy tűnik tényleg van valami abban, amit a franciánk mond.

Szóval reggel 8:50. 4 és fél óra alvás meg 50 perccel az ébresztő után sikeresen fel is keltem. Nyomtam egy gyors mézes joghurtot, aztán irány az egyetem. Törökön először kellett volna a szótárat használni, ami ma először nem volt nálam.

… mondjuk ma a szép napos délelőtt is elmaradt. Hát nem fogom szeretni a keddeket, különös tekintettel a jövőhetire. Nem elég, hogy 11-től (hivatalosan 6-ig, de egyébként) 7-ig órám van, óránként mindössze 10 perces szünetekkel, jövőhétre meg kell írnom 2 beadandót a Personhood, Selfhood and Body-ra (egy kritikai értelmezés és a beadandóm kutatási terve), lesz egy rakat török házim (szerdán írjuk belőle az első zh-t) és még egy kis társstat vizsga is befigyel, bár az csak azért probléma, mert nem fogok tudni az óra helyett ebédelni. Mindemellett neki kell állnom megírni a State and Society in comparative perspective beadandóm (a témája Marx, a címek közül még nem választottam) és nem ártana kicsit rendezni az eddigi jegyzeteim, merthogy kényelmi szempontokat követve (és a későbbi káoszról tudomást sem véve) ugyanabba a füzetbe jegyzeteltem minden órán és csak a héten kezdtem el a különböző színű margójú, lefűzhető jegyzetlapok használatát. Márpedig a beadandókhoz és a szövegek értelmezéséhez komoly segítség lehetne az órai jegyzetem - ha kiigazodnék rajta... Szóval a hétvégi társaságom elsősorban a 2 említett tárgy szöveggyűjteménye lesz.

És ha már az iskolánál tartunk: az egyetem gyönyörű és baromi nagy. 7 különböző épületben vannak az óráim, a nyerőszámok: South Campus - 4, 9, 13, 14, 16 (Sóház) és North Campus - 13, 19 +1 atlétika edzés az Uçaksavar Campus 4-es jelzésnél. Amikor összeállítottam az órarendem (azt hiszed, nincs rosszabb, mint a Neptun... De ééédes! :) Ez a rendszer kész borzalom.) nem gondoltam volna, hogy különösebb problémát jelentene 10 perc alatt átjutni az NH 104-ből a Sloan Hall-ba, ami a Szoctanszék épülete (itt nem folyosókat kapnak a tanszékek, ó nem, minimum egy szárnyat, mindenkinek saját irodával; még külön filmes központ is van), akkor ugyanis még nem tudtam, hogy az egyik a North Campuson van, míg a másik a South Campuson (és akkor még a university shuttleról sem hallottam, itt a Campusok között bizony 30 kurusért kisbusszal rövidítheted az utad), mert egyáltalán azt sem tudtam, mit jelölnek a rövidítések, ugyanis mint láthatjátok a térképen nincsenek rajta. Ki is derült, miért nem kell ezt feltüntetni. Azért, mert a jelölések az épületek török neveinek (illetve néhány esetben az azokban állomásozó tanszékeknek) rövidítését takarják, az meg ugyebár minden ideérkező külföldinek nyilvánvaló, hogy az Anderson Hall-ban található Political Sciences török rövidítése TB, míg a Perkins Hall-beli Engineering-é M. Persze nem kellett félteni, kinyitottam én a kicsi számat és kérdezősködtem. Kifejezetten szeretem az elveszett külföldit játszani az egyetemen. A legjobb az, amikor 2-3 fős lánycsoportokhoz megyek oda, „Sorry, do you know where...?” és egy pillanat alatt elhallgatnak, szépen elkerekedik a szemük és borzasztóan zavarba jönnek. Gondolom azért is, mert azért annyira nem penge itt mindenki angolból, mint azt az ember elsőre gondolná egy olyan egyetemen, ahol csak angolul oktatnak.

Ami az órákat illeti, azért szinte minden tanár átvált néha törökre egy-két mondat erejéig, ha mondjuk nem jut eszébe hirtelen, amit mondani akar vagy esetleg az egyik diák valamire azért kérdez rá, mert az adott szót nem ismeri. Ami innen hiányzik az egy olyan tárgy, amire gond nélkül legyintenék, hogy köszönöm, nem megyek be, majd vizsgaidőszakban találkozunk. Mondjuk nem feltétlenül bánom, mert látom értelmét annak, hogy itt vagyok és nem csak a csavargást tekintve.

Most voltam a tanárnőnél, aki a Personhood, Selfhood and Body-t tartja (erre ki fogok találni valami rövidítést, a fenének sincs kedve minden alkalommal leírni az egészet) és rettentő aranyos volt. Először is megkínált teával, majd a teakonyhában összesúgtak az egyik kolleginával és az irodája felé menet megosztotta velem a titkot: kávéharcot vívnak a pszicho departmenttel. És eszméletlen a nő. A beadandómmal kapcsolatos elképzeléseimről beszélgettünk és a semmiből felskiccelte a témám, amit ott vezettem elő - a két belga lakótársamról fogok írni, illetve rajtuk keresztül a nemzeti identitás kérdéseiről. A vázlatom tulajdonképpen kész is, már csak ki kell egészítenem itt-ott.