Namármost 41 órányi nemalvás után (gyanítjuk, hogy ezt ébrenlét-nek hívják odahaza, de kérjük, a körülményekre való tekintettel most álljanak el a kritizálás egyébként az író által is felettéb kedvelt szokásától - a szerk.) elérkezettnek látom az időt, hogy a 42.-et blogírással töltsem. Nem kicsit vagyok elmaradva, de kifogásom, mint mindig, most is van, viszont mivel kevés szöveget és sok képet ígértem, lássunk is neki:

Na igen, a lépcsőházat felújítják és ugyan kb maximálisan egy hét alatt lerendezhető lenne ez a mindenféle burkolatok cseréje típusú játék, már egy hónapja van szerencsénk minden reggel jófajta kopácsolásra és fúrásra ébredni (gyanítom, hogy a srácok órabérben dolgoznak), amiben az a legjobb, hogy itt nem pultot ácsolnak, hanem konkrétan szétverik a lépcsőházat, mint azt a fenti kép is bizonyítja. Egészen konkrétan 3 héten keresztül volt szerencsénk minden nap a burkolat és korlát (!) nélküli lépcsőházban fel-alá járkálni. Mondjuk az szerintem lejön a képből, hogy a lépcsőház tágassága miatt nem is igazán kell ezutóbbi kiegészítő, viszont amikor a szanaszét hagyott fúrók és vésők között próbálsz lejjebb jutni a lépcsőn, akkor nem ártana valami a bal kezed ügyébe is - merthogy a srácokat többet láttuk a ház előtt gangelni, mint dolgozni, de azért a szerszámok okosan szerteszét, hátha jön a főnök. Azért persze az ébresztést minden hajnalban készségesen vállalták. Kedves tőlük! (De miután mindenkit felvertek, abba is hagyták, biztosan korán kelők lévén aurumra leltek.) Nincs is jobb, mint amikor egy átbu... akarom mondani kellemesen átdiskurált péntek éjszaka után (előszöris korlát híján nem felhúzod magad az emeletre, hanem a falnak támaszkodva felnyomod - szegény kabátom...) már reggel 6-7 körül inkább a Rammsteinért könyörögnél és nemzőképességed teljes eszközkészletét is önként odaadnád egy nyugalmas szombat délig tartó alvásért. /ha kész lesznek majd arról is posztolok/

Most pedig, hogy megjöttem félórányi FB-ozás után, - ami persze nyilván rajtam kívül senkinek sem tűnt fel - jöjjön a karácsony. A kis képen épp sikerült tetten érnem az ÖZSÜT rejtett karácsonyfadísz tartalékait (itt szeretnénk köszönetet mondani Zsófiéknak a hely felfedezéséért - tegyük hozzá egy jól eldugott cukrászdaláncolatról van szó, aminek csak az Istiklalon 3 kirendeltsége van, de nyilván Mr Vakondoknak ez nem tűnt fel), amiket valószínűleg annyira sikeresen rejtettek el önmaguk elől is, hogy sosem került ki - elhihetitek, rendszeresen lecsekkoltam, puszta hivatástudatból persze.

Szóval a bejegyzés címe karácsony. Úgy döntöttem, hogy ha már tavaly ilyenkor képes voltam dolgozni, idén meg 24-én és 25-én is órám volt, Antoninnak is, Laurent meg vizsgázott 25-én ("We wish you a Merry Christmas!"), hát kezembe veszem a dolgokat és főzök egy vacsit a srácoknak. Elég jól sült ki/el a dolog. Bevásároltam a tejszínes- fenyőmagos csirkéhez, vettem ajándékot a fiúknak meg minimál dekorációt, ami épp elérhető volt, Laurent-nal feldaraboltattam a húst aztán kizavartam a konyhából. Antonin ment el üccsiért. Csináltam gyümölcsös fagyikelyhet is és a McDonald's valamint mérsékelten épelméjű barátnőim jóvoltából a 3 királyok megünnepelték a karácsonyt kicsiny családi körben.

Antonin közölte, hogy ezt még az anyukája se csinálja jobban (gy.k.: itt a főztömről van szó), majd életemben először úgy döntöttem, éjféli misére megyek. De az legyen egy másik bejegyzés, mert emelkedettebb hangulatot kíván én viszont érezhetően egyre mélyebben vagyok. A Máté-zokniért pedig köszönet az én egyetlen birSAlmámnak! :) Most pedig a fotók csatolása, nem kevés nutellás keksz, egy liter tej után (még nincs fehér szakállam, nade ki tudja, mivel térek haza) meg 42 zömmel tevékeny óra után asszem lefekszem aludni. Jó éjszakát gyerekek!