Az a szomorú helyzet áll fenn, hogy nekem most épp fordítanom kéne, hogy a hétvégén másra is legyen időm, de egyszerűen írnom kell , mert

1. már rég nem írtam
2. zavar, hogy az utolsó post-om nem túl pozitív
3. magamhoz hűen el kell odáznom a teendőim végrehajtását
4. és végül, mert hiányzik.

Ez most kicsit rendhagyó bejegyzés lesz, ami nem annyira kötődik Törökországhoz. Szerettem volna fotókkal tarkított beszámolókat írni a helyekről, ahol jártam; jótanácsokat adni, hogy mit?/hol?/miért? (ne); megemlékezni a csodákról - és persze bosszantó apróságokról -, amikben részem volt. Szerettem volna, és fogok is. De perpillanat úgy tűnik, hogy egy szerencsétlenül végrehajtott pendrive-eltávolítás kb 2-300 fotómba került, amellyel oda Safranbolu, Izmir, Çeşme és a naplemente a Dardanellákon - pedig az igazán gyönyörű volt.

De ez a post nem a veszteségekről fog szólni. És a fent említett helyekről is írok még biztosan. "Mostan színes tintákról álmodom" és ha nem is a sárgát tartom a legszebbnek, írok ide egy levelet, mindenkinek.

Kedves Olvasó!

Még a Sziget előtt lottóztam egyet. Kitöltöttem egy öthetes szelvényt, amiről a Szigetes meló alatt meg is feledkeztem és egészen múlt hétig eszembe se jutott. 12-én telt le az öt hét és meg se néztem a nyerőszámokat. Lehet, hogy milliomos lettem és nem is tudok róla. Ezzel gondolattal játszom tegnap óta, mert játszani jó.

Popper Péter arról beszélt az egyik Mesterkurzuson (de nem lepne meg, ha több Mesterkurzus előadásban is megjelenne a gondolat), hogy a játék segít elviselni a traumákat, veszteségeket. Könnyebb így feldolgozni a megrázó eseményeket. Márpedig milliomossá válni biztosan megrázó - még ha ezt a traumát sokan szívesen is élnék meg.

Elgondolkodtam, mire költeném a nyakamba szakadt milliókat és erről készítek most egy listát. Ez a lista kicsit más, mint amelyek eddig születtek volna, mert az életem is más, mint amilyen eddig volt.

Biztosan vettem volna például egy lakást - de most ennek nem érzem szükségét. Jó itt lakni és nem akarok ezen változtatni. Ha vennék egy lakást, azt be kéne rendezni és odaköltözni. Nincs most kedvem ehhez. Az itt töltött 7 hónap után tényleg otthonomnak tekintem ezt a kis budai kuckót, és mióta berendezkedtem, mintha a szobám is nagyobb lenne. A lányok főztömet dícsérő szavairól sem szívesen mondanék le. Jól esik az elimerés - meg az, hogy valaki elmosogat utánam. :)

Jótékonykodás - ez az, amire az ember mindig is szeretett volna áldozni, de valahogy a komolyabb jótéteményekre sosem futotta. Nem adnék pénzt alapítványoknak. De finanszíroznék projekteket, amelyeknek látom értelmét. Ha nagyon sok pénzt nyertem, akár még egy saját alapítványt is létrehozok, ami főként oktatással és művészetek támogatásával foglalkozik. Persze a rákbetegek életminőségének javítására is szívesen áldoznék, de a kettő nem is zárja ki egymást.

Utazásokra nyilván költenék, de a korábbi terveimmel ellentétben nem csak nyaralgatnék. Elmennék különböző önkéntes munkákra a világ különböző tájaira. Például meglátogatnám Micha-t és megtanítanám sütési fortélyokra - pékséget szeretne nyitni a konyha és az iskola mellé.

A saját vállalkozásom beindítása még izgatja a fantáziám, hogy a (még készülő) könyveim kiadásáról ne is beszéljek, de azt hiszem, ezek egyelőre elég kiforratlan dolgok ahhoz, hogy most azonnal bele is vágjak.

Hogy elhagynám-e az országot hosszabb időre? Ezt nem tudom most megmondani. Nyilván elegendő kezdőtőkém lenne ahhoz, hogy kiköltözzek valahova, de az egyetemet még szeretném itthon befejezni és - bár pillanatnyilag kissé nyomaszt, hogy nem találtam még állást - azt hiszem, pillanatnyilag elégedett vagyok az életem alakulásával.

Lottónyereménytől függetlenül tele van az élet lehetőségekkel, kihívásokkal, szépségekkel. Szóval ha egy fillért sem nyertem, akkor sem fogok szomorkodni! Lehet, hogy nem találok rá az Örökké Termő Fára, de bármikor találhatok egy fát, amelynek leszakíthatom termését. Legrosszabb esetben majd "kertész leszek, fát nevelek". :)

Ideje elkezdenem a fordítást...