A következő két napban mindenféle lehetőség felmerült, volt róla szó, hogy

• a) kétfelé szakadunk
• b) kétfelé szakadunk plusz Yo külön költözik (ez ugye már 3 felé szakadás)
• c) egyesével költözünk
• d) elmegyek meztelenül takarítani nyugdíjas milliomosok villáiba és a Galata híd alatt lakom, ahol esténként 10-12 horog lyuggatja a bőröm
• e) szakadás minden lehetséges leosztásban

Na jó, nem merült fel MINDEN előbb felvázolt lehetőség - Yo és Jeff nem lennének képesek elviselni egymást. :) Végül pénteken délután megnéztük a 3 szobás, nappalis lakást. Már nagyon elegem volt, a hostelből, Mr AllesBesserWisser Yohanan okoskodásaiból, meg ebből a kilátástalan lakáskeresési procedúrából – pénteken délelőtt például egy Emlak dolgozói kocsival jöttek értünk, hogy megmutassanak egy lakást, ami állítólag itt van Beyogluban és elvittek minket Sisli-be (ezek mondjuk olyanok, mint otthon a kerületek, csak épp egy Magyarországnyi+egy kevés lakosságú város kerületeiről beszélünk), ahol ránk akartak sózni 1750 líráért egy 2+1 szobás, egyébként pöpecül berendezett, modern lakást, épp csak nem a meghirdetett, minket érdeklő környéken és 2-vel kevesebb szobával, mint a hirdetésben; amikor elkezdték magyarázni, hogy nem találunk jobbat és előrevetítették a világvégét is (no meg persze megjegyezték, hogy vannak még lakásaik a környéken), akkor hirtelen eszünkbe jutott, hogy sajnos rettentő fontos meetingünk van 20 perc múlva (ha érezted már úgy, hogy szíved szerint megfojtanál valakit, hogy most próbálnak igazán átb*szni, mert külföldi vagy és szerintük megvezethető, de ugyanakkor félelemmel töltött el az a tudat, hogy ők vannak hazai pályán és momentán valószínűleg ők is valamilyen kegyetlen módon gondolkodnak, amiért nem sikerült a tervük a parasztvakítás minden eszköze ellenére sem, akkor talán el tudod képzelni, hogyan próbáltunk relatíve higgadtan menekülni a helyzetből).

Péntekre már bebiztosítottam magam, arra az esetre is, ha nem találunk semmit vagy csak drágán, vagy nem tudunk megegyezni (ez rendkívül esélyesnek tűnt) vagy... Szóval egy francia és két lengyel srác keresett lakótársat és javasoltam nekik Yasmin lakását és megírtam azt is, hogy ha pénteken nem találunk semmit, akkor jelentkezem és költözöm velük – azért mondjuk ez nem volt ennyire egyszerű, mert azért a pár nap alatt egész megkedveltem a kis társaságot, meg ők alkották az elsődleges (és egyetlen) helyi hátterem. De erre nem került sor...

2009. 09. 18-án letettük a foglalót a 3+1-es lakásra és 19-én aláírtuk a szerződést, kifizettünk 1600 líra bérleti díjat, 1600 líra depositot és 770 líra közvetítői díjat és beköltöztünk. A szerződést előtte átolvasta Hakan, csak, hogy minden rendben legyen, majd amikor közölte, hogy korrekt, akkor megnyugodtam, hogy nem hiába cipeltem el a közel 40 kilónyi cuccom a hostelből (nem volt egyszerű móka, ráadásul még el is kezdett esni) és az estét végre nem 7 vadidegennel meg Jeffel és Yohanannal töltöm egy szobában egy hostel 6. emeletén. Jeffel még csak nem is egy lakásban. Ugyanis ő pénteken úgy döntött, inkább beköltözik egy szobába Sisliben, mert inkább lakna egy nyugodt környéken - és bár nem mondta ki, de eddigre kiderült, hogy nem igazán illik közénk. Láttuk ezt mind és mivel a lakás egyébként is 4 személyre van kitalálva, hát nem erőltettük, hogy velünk maradjon – mellesleg szombaton már ő is költözött, úgyhogy megnyugodtam, nem hagytuk cserben. Laurent és Antonin elmentek a csomagjaikért, Yo telefonálni én meg ott maradtam egyedül a lakásban, a csomagjaimmal egy szoba közepén. Lehuppantam az ágyra, amelyben a következő 4 hónapban alszom és belegondoltam, hogy ez az otthonom. És 3 sráccal lakom együtt, akik közül a legrégebbi ismerősöm Yo, akivel nem egészen 1 hete találkoztam... Hát nekiálltam kicsit átrendezni a szobáM.