Na jó, nem is olyan nagyok. Szeptember 10-én felszálltam a gépre Ferihegyen és az is velem, bár majd 1 órás késéssel, de nem is ez a lényeg. Ez volt az első utam a Malévvel.
Sajtos szendvics, narancslé, egy BME-s tanár mellettem, akinek elkértem a tollát, hogy elkezdhessek képeslapokat írni – hoppá, máris ellőttem az első meglepetést, de szerencsére nem teljesen – zöld biztonsági öv, ami megy a pólómhoz (a Malévhoz öltöztem) és valami megmagyarázhatatlanul nyugodt izgalom. Út közben Kiscsillag-ra pihentem egy kicsit, amíg a monitorokon követtem, hol is tartunk épp 1044 km-es utunkon. Ha belegondolok ez nem is olyan nagy távolság, olyan mintha 4-szer hazautaznék meg vissza Pestre, aztán még elugranék Mamiékhoz is. Szóval nem is vagyok olyan messze.
A tanár úr mellettem élénken érdeklődött a légiutaskísérőknél, mi is a helyzet az évszázad árvize után, be fogunk-e jutni tömegközlekedéssel a városba. De ők nem tudtak róla semmit (első feketepont a Malévnak), én viszont megnyugtattam, hogy biztos semmi gond, hiszen Matyi (Zsófi barátnőjének, Timinek a barátja, aki kint van gyakorlaton) nem említett reggel semmit ezügyben, amikor először felhívott. Nem mondott semmit, azt leszámítva, hogy mégsem aludhatok a koleszban, ahol ők vannak elszállásolva a gyakorlat idejére – pedig már vagy egy hete úgy volt, hogy onnan indulok majd lakáskereső körutamra -, mert a management aznap reggelre meggondolta magát. Hát innen is üdvözlöm a kedves igazgató urat, tehet egy... Namindegy! Már úgy szálltam fel, hogy Matyi elintézte a hostelt és megbeszéltük, hogy 6-kor találkozunk a Taksim téren.
Ez deles indulással egészen későinek tűnt, de gondoltam majd kitöltöm valamivel az időt. Aztán be kellett látnom, hogy nem kell különösebben sokat agyalnom időkitöltés ügyében, hiszen a Malév késett 1 órát, itt egyébként is 1 órával később van és ha mindehhez hozzávesszük, hogy hozom a formám és bénázok egy kört (jelentem megtettem: csak akkor lépj ki a reptér területéről, ha már BIZTOSAN nem akarsz visszamenni!) és nem tolakodok fel az első tömegközlekedési eszközre, ami jó irányba megy, akkor egészen könnyedén előfordulhat, hogy 17:50-kor érkezem a kijelölt térre.
És akkor az első órám elsői:
Első gép, ami utánunk leszállt: Czech Airlines Prágai(!) gépe
Első megszólítás: Other Nationality – a reptéren az útlevél/vízum ellenőrző ablak felé kígyózó sorokból nem sikerült elsőre eldöntenem melyiket is válasszam
Első WC látogatás: még a reptéren (itt olyan furán szélesek a piszoárok)
Első hír a csomagokra várva, mely megjelenik a kijelzőn: uruguayi meleg párok adoptálhatnak gyerekeket
Első csomag, amely lekerült a futószalagról: az enyém!!! Ilyen sem volt még.
Első e-mail haza: még a reptéren, egy airport shuttle társaság irodájából – nem éltem az általuk méregdrágán kínált, bár nyilvánvalóan színvonalas szolgáltatással, bár úgy tettem, mintha hajlanék rá
Első metrós benyomások: tetszik, easy-to-use tényleg(!) és még a csomagommal is kényelmesen elfértem – itt ki kell egészítenem a másodikkal: tömegközlekedési kultúra itt konkrétan nincs! Az ember azt hinné kriminális az otthoni „nem engednek leszállni, mert azonnal tolakodnak is fel”, nahát jelentem, az otthoni kutyafüle ehhez képest! Ennek megfelelően néhány lábon átgázoltam nem csekélyke csomagommal.
Első „Isztambul!”-élmény: Hagia Sophia a villamosról – "Á biztos csak tévedek! Nem! Tényleg!!!"
Így írtok ti