Erasmus Experience Efendim!

Élőben még sosem láttam ilyesmit. Egyrészt furcsa volt, hogy egy alapvetően keresztény kultúra gyermekeként bemehetek egy ilyen szertartásra és megnézhetem azt. Eszembe jutott, amikor a Montserrat-n sikerült beülnünk egy misére a világhírű fiúkórus pihenőnapján (továbbra is szégyellem magam, hogy nem olvastam el előbb az útikönyv idevonatkozó passzusát) és mennyire idegennek éreztem magam. És mennyire más ez most. Azt nem mondanám, hogy megtaláltam a belső békém vagy új otthonra leltem. Csak azt, hogy ez egy sokkal közvetlenebb közeg. A lámpák egészen mélyre vannak engedve. Így az egész, egyébként óriási tér szoba jellegűre zsugorodik. Nem magasodik föléd a hatalmas egyház megfélemlítő erejét demonstrálva, nincs jelentős távolság a szertartás vezetőjétől, az emberek karjai összeérnek, mindenki szorosan a másik mellett, pedig bőven lenne hely távolabb állni, mindenféle korú férfi egymás mellett (a nők számára külön rész van elkülönítve) a kisgyermektől az aggastyánig. Valahogy az egész valódibb, kevésbé szertartásos, sokkal inkább élő. Itt éreztem meg azt hiszem, hogy miért is ide jöttem, miért is Isztambult választottam. És nem bántam meg!