5 percre lakunk a Taksim tértől. De mégis tök nyugis a környék. Egy szűk, egyirányú, csendes kis utca. Szeretem. A ház neve, Gemici apartman, ami hajóst jelent. A legtöbb házon fel van tüntetve valamilyen név, sőt van, aki nem használja a házszámot a címe beazonosítására, csak az apartman nevét. Édes volt, amikor egy fickó megállított az egyik szomszédos utcában, hogy nem tudom-e hol az Orange apartman. Persze, hogy gőzöm se volt, ráadásul akkor még egy hete sem laktunk itt – nem mintha azóta kiderítettem volna.

Szóval a Hajós apartman 3. emeletén lakunk. Mivel minden emeleten csak egy lakás van és a földszinten is van egy, így nyilván számunkra is teljesen logikusnak kellett volna lennie, hogy az 5-ös jelzésű kapucsengőt használjuk! Ezúton is elnézést kérünk a 3-as illetve 4-es kapucsengő gazdájától, akiket az első napokban valószínűleg az őrület közelébe sodortunk random hazaérkezéseinkkel. Kulcsunk ugyanis nem volt, csak 1 szett, merthogy alapból ennyi járt a lakáshoz és mivel sikerült a Bayram alatt beköltöznünk (a Ramadánt lezáró 3 napos ünnep, természetesen 3 munkaszüneti nappal), így a kulcsmásolás is váratott magára szerdáig. A Bayram második jele a vasárnapi ébresztőnk volt. A kedves, mérsékelten fiatal-ember dobolva és énekelve hirdette a Bayram kezdetét, némi honoráriumban reménykedve a lakóktól. Hajnali fél 12 körül szívünk szerint egy székkel vagy valami törékennyel honoráltuk volna fáradozásait, de ugye ha az ember egy másik kultúrával ismerkedik, eltekint véleményének ilyesfajta kinyilvánításától, hátha nem talál kedvező fogadtatásra. Merthogy kulturális különbségek ide vagy oda, szerintem a székdobálás itt sem bír más jelentéssel (úgyhogy inkább bosszúból csak kicsiben raktam ide a képét! - kegyetlen vagyok, mi?).

A lakás elsőre kicsit uncsinak hatott, úgyhogy feldobtuk pár filmes plakáttal, melyeknek darabját kb 4-500 Ft-ért szereztük be egy antikváriumban. Komoly döntés volt, vagy félórát vacakoltunk, hogy elhozzuk-e az űrszörnyes plakátot vagy inkább a Sadist legyen. Conan viszont egyértelmű volt! ( plakátok jelenleg a nappali - és egyben vendégszoba - falát díszítik) Ugyanettől az árustól származik az a fekete-fehér kép is, ami most az ágyamon pihen, merthogy nincs annyi Patafix, ami a falon tartaná – még addig sem, amíg lefényképezem, hova szántam (egyébként az éjjeli székem fölé). A ruháim kivételesen elférnek egy szekrényben. Meglepő, mennyivel csökkentheti az ember ruhatárát a 33 kilós súlylimit (köszönjük Malév). Szobám éke, természetesen, a szék az ágyam mellett, amin az övek és sálak sorakoznak – a kép elkészülte óta már mérsékelten akkurátus rendben. Mondjuk a meghatározhatatlan alapanyagú kutya hangulatemelő szerepe sem elhanyagolható.

Konyhai pillantok I. episode

(csak erős idegzetűeknek)

Főzzünk teát:

-Máté, do you know how to make a tea? (Yo)

Csináljunk rántottát:

-Maybe I should have put some oil in the pan before the eggs... (Antonin)

-és talán nem ártana, ha nem a teflonserpenyőben próbálnád meg egy villával összekeverni a tojást a fűszerekkel...

A jó kis kalocsai fűszerpaprikára mondjuk elég hamar rákaptak, félő, hogy nem lesz elég, amit kihoztam – bár azért novemberig csak kibírja... Eszméletlen mennyiségű tojást és yoghurtot eszünk egyébként. A yoghurtot konkrétan 5 kilós, vödrös kiszerelésben vásároljuk, hetente minimum 1-et. És reggelire mézzel meg kekszdarabokkal vagy banánnal keverve esszük. Elsőre furán néztem a srácokra, amikor megvettünk egy vödörnyi yoghurtot, de ők megnyugtattak, hogy elfogy. És tényleg. Már csak arról kéne leszoktatni őket, hogy reggeli után kint hagyják az asztalon... Nem épp háziasak a drágáim. Talán még Laurent a leginkább. Ő ugye a belga szobatársam (néha Nándit megszégyenítő hangerővel horkol, de szerencsére csak néha), aki 29 éves és Florance-ban tanul. Ergo ő nem a szüleivel él, szemben a két 20 évessel, akik láthatóan most próbálnak először anyuci/apuci állandó gondoskodásától megfosztva megállni a lábukon. Antonin mondjuk legalább gyakran főz (rengeteg zöldséget, tésztával) és a mosogatást is szívesen megcsinálja, ha nem ő főzött. De Yo... Azt hiszem a teás mondat mindent elárult róla. Azért persze erre-arra befogható, de gyanús, hogy nem a főzőtudományával veszi majd le a lányokat a lábukról. Bár ami a rántotta különböző elkészítési módjait illeti, szerintem profi a srác.

Fürdő: a mai nap legszebb pillanata az volt, amikor reggel a kád fölé hajolva szembesültem a benne éktelenkedő lábnyommal. Jól kivehető cipőtalp(!) mosolygott vissza rám és már láttam magam előtt a gazdája mosolyát. Kettőt találhattok, ki az, aki cipőben jár-kel a lakásban, mert nem hozott papucsot és nem is akar beruházni egyre. Pontosan, Mr Yohanan, miközben tegnap wifi-t vadászott a fürdőben, beleállt a kádba. Mivel ma egy kis összeröffenés lesz nálunk a spanyol lányokkal, akik tortillát készítenek, meg pár vendéggel, Yo tegnap bejelentette, hogy takarítanunk kell. Gondolom úgy képzelte, hogy majd ő kiosztja a feladatokat, mi meg mindent megcsinálunk – ez persze puszta spekuláció, de talán nem teljesen alaptalan. Nos, amikor ma szembesítettem vele, hogy nem véletlenül olyan mocskos a lakás, példának okáért a fürdő, amit tegnap külön kiemelt, akkor egy olyan „na jó, legyen”-típusú mosoly kíséretében közölte, hogy ő takarítja a fürdőt. Kíváncsi leszek a végeredményre – tennék rá egy nagyobb összeget, hogy még sosem pucolt fürdőkádat. Az hogy borotválkozás után (elektromos borotvát használ) a szőre mindent beterít a tükör környékén, már említésre se méltó – miután szóvá tettem, ezt is eltüntette egy csendes „igazad van” mondat kíséretében, de legközelebb persze megint nem jutott eszébe magától.

A dohányzásra az erkélyt jelöltük ki. Szerencsére a belgák is úgy gondolták, hogy nem akarnak a lakásban dohányozni, bár ebbéli elhatározásuk erősen megingott már a lakásavató pókerparty-n, de legalább én következetesen ragaszkodtam hozzá, hogy ha füstölögni akarnak, akkor irány az erkély. Egyébként Antonin épp leszokóban van, sőt futni is szeretne majd eljárni velem. Egészen vicces hatással vagyok rájuk. Jannek, a 4,5. lakótársunk is megpróbált nem rágyújtani egyik nap, de csak 3 órát bírt ki. Mindenesetre közölte, hogy ő nem fog bedőlni az én alattomos antinikotinista agymosásomnak. Nem tudja, Antoninra hogyan hatok, de rá nem fogok. Pedig én nem próbálok hatni senkire. Ha ők dohányozni akarnak, hát tegyék, csak ne a lakásban. Nagyot néztek mondjuk, amikor közöltem, hogy volt idő, amikor én is intenzíven ízlelgettem Nikotin Királynő ajkait (Jannek agyszüleménye ez az eufemizmus), mert meg voltak győződve róla, hogy én az a típusú srác vagyok, aki sosem gyújtott rá. Mondjuk arról is, hogy sosem lehettem dagadt kisfiú. Szóval nem tévedhetetlenek ők sem.

Hát első körben talán ennyit a lakásról meg a mi kis életünkről itt benne.