9 körül kimásztam az ágyból, volt még valami mozgolódás a szobában, de nem igazán érdekelt, ki az és mit csinál. Mivel az elmúlt napokban mindig akadt esti programom, de a reggeliről nem akartam lemaradni, meg egyébként is nyomasztott a lakásprobléma, ezért általában ilyentájt keltem, kb 5-6 óra alvás után. Szóval nem voltam túl friss. A fürdő felé 
tapogatózva egyszer csak megszólít egy srác: „Mathe?” Ismeretlen hang, de ismerősen csengő név. Már megint. Megpróbáltam a szemem az arcfelismeréshez szükséges mértékig kinyitni - mérsékelt sikerrel. De rövidesen összeraktam: „Jeff?” - mire sikerült kiejtenem a nevét, addigra már eléggé elbizonytalanodott szegény. És akkor lássuk, ki is ő.
Ő volt az első, aki anno reagált az e-mailemre és bár csak pár rövid levelet váltottunk a nyár folyamán, tök lelkes volt végig. Az elmúlt félévben 3 hónapot volt gyakorlaton Szingapúrban, egyébként francia (sorry, parisian) és Thomas-val ugyanarra a főiskolára járnak. A facebook alapján ráadásul még egészen cukinak is tűnt (lányok, ne tagadjátok, hogy rá voltatok állva), na élőben annyira már nem az. De lelkes volt és egyébként sem volt menekvés a helyzetből. Reggel 7 körül érkezett meg, mert késett a gépe, meg a reptéren neki is akadtak gondjai (nem csak én vagyok béna), szóval már le sem feküdt, csak felhozta a cuccát a szobába.
Mivel már tele volt a hostelben lakással a telelennivalóm meg egyébként sem túl komplikált a regisztráció, ezért Jeff-et elküldtük az egyetemre beiratkozni (mondjuk a reggeli beszélgetésünk alapján mérsékelten tűnt éltképesnek - és ezt én mondom! -, de azért ezt csak meg tudja oldani, az egyetem kapujáig viszi a busz és mindent a szájábarágtunk), mi meg Yohanannal elindultunk tovább keresni leendő otthonunk (mint egy édes kis házaspár - egész nap ezen poénkodtunk, csípem), immár törökök nélkül. Yo beszél pár szót törökül én meg itt-ott előkaptam a németet, így próbáltunk találni valamit, ahova beköltözhetünk 5-en.
Merthogy időközben Antonin-nal is bővültünk. Őt Laurent hozta a csapatba, a másik hostelből, ahova átköltözött hétfőn, mert az egyetemének szerződése van azzal a hellyel, ezért ott olcsóbban lakhat. Antonin szőke, göndör, magas és készemű. Ezeket meg tudod 
állapítani róla elsőre. Aztán ha többet szeretnél megtudni, akkor vagy tudnod kell franciául vagy nagyon türelmesnek kell lenned. Merthogy nem beszél túl jól angolul. Na ő a Galatasaray hallgatója, ahol franciául tanítanak és velünk ellentétben 1 évet van itt. De ő nem a harmadik francia a brancsban, hanem a második belga. Örömteli félév elé nézek, ha összeköltözöm 4 francia anyanyelvű diákkal... Mondjuk többnyire moderálják magukat a jelenlétemben, ha mégsem, akkor csak annyit mondok „Még mindig nem beszélem ezt a nyelvet”, és akkor kapcsolnak – azt hiszem ez lesz az a mondat, amit a félév végére megtanulnak, Yo már gyakorolgatja. Hogy azért Antonint se zárjuk ki a társalgásból, ezért a többiek tolmácsolnak neki felváltva.
A lakás problémára persze kedden sem találtunk megoldást (hiába mentünk egészen Bajáig!), bár mgmutattak nekünk egy lakást, amihez hasonlót tudnak pár nappal később mutatni, elegendő számú szobával és még a rezervációs árunknak is megfelelne. De nagyon reméltem, hogy addigra már rég túl leszünk a beköltözésen. Este elmentünk vacsorázni, valószínűleg a legolcsóbb étkezdébe, ami azóta a törzshelyünk lett. 4 líráért kapni egy főételt körettel, bár ezt a meghatározást nem tudom teljes bizonyossággal használni, ugyanis itt annyi zöldség van a feltét(?)ekben, hogy önmagukban is fogyaszthatóak, köret nélkül. A helyet Sherman mutatta meg nekünk, egy fekete, friscoi fickó, aki szintén a ChillOut vendégszeretetét élvezi. Állítólag PhD-zik az egyik amerikai egyetemen és 2,5 hónapos európai körúton van, mert a nyaralásnak csak így látja értelmét – 2-3 hét egy-egy városban, hogy felvegye a ritmusát és ne csak a turista oldalt lássa, ezt mondjuk meg tudom érteni. Szavahihetőségét Thomas megkérdőjelezte, meg a szexuális irányultságát is. Ezutóbbit az érkezésem előtti napokban történt különböző városnéző tripekre alapozta, ahová együtt mentek, mert ha már mindketten egyedül vannak egy hostelben a céljuk pedig felfedezni a várost, akkor miért mennének egyedül. Thomas akkor talált indokot erre – mármint a város magányos felfedezésére – amikor Sherman megjegyezte, hogy helyes arca van, de még helyesebb lenne, ha megborotválkozna. „Engem nem érdekel, h meleg, csak ne hajtson rám. Én nem vagyok az.”
Vacsora után irány Thomas lakása Yoval és Jeffel (aki a büntetésben lévő kisgyereket játszva kullogott a "szülők" mögött, strange family), a program pedig a Galatasaray-Manchester United meccs volt. Érkezés a hostelbe hajnalban. Gyors mail check. Just as usual. Majd fekvés, reménykedve abban, hogy másnap, legrosszabb esetben az orientation day megoldja a lakásproblémáinkat.
Így írtok ti