Az mennyire vicces, amikor második napja vagy Isztambulban, kétségbeesetten szállás után kutatva és a bátyádnak eszébe jut, hogy van 8 török spanja, akik lehet hogy tudnának segíteni? (mindezt a facebook-on chatelve)
És amikor kiderül, hogy valószínűleg tudnak, csak meg kéne nekik adni egy török telefonszámot, amivel még azért nem rendelkezel, mert a Vodafone nem tudja aktiválni a SIM kártyád az áradások miatt?? (Ez volt az elős és talán egyetlen pont, ahol éreztem az évszázad árvizének hatását)

És akkor ehhez csapjuk még hozzá, hogy a délelőtt felkeresett Remax iroda „leggazdaságosabb” ajánlata egy 2 szobás lakás volt 1500€-ért. Azt hiszem nem kell magyaráznom, mennyire is éreztem biztosnak a lakásratalálásom... Bár azért Milán spanjai és Hakan (Márk egyik helyi spanja, akivel megbeszéltük, hogy szombaton eljön velem albit keresni, talán mégiscsak könnyebb lesz egy törökkel az oldalamon) is a remény újabb sugarait sejtették gondolataim aggodalmaktól sötét egén, de mérsékelten voltam nyugodt. Úgyhogy úgy döntöttem, a Matyi által előző este megemlített housewarming and goodbye party épp jókor jön! Hátha még esetleg valami hasznos infót is kapok lakásügyben.