Ahonnan egy hete érkeztem meg. Tömör fotóriportunk következik, itt-ott a szükségenél hosszabb magyarázattal. Elsőre talán ijesztően hosszúnak hathat, de igyekeztem tömör lenni.

Busz: hát az király volt, tágas, szórakozató (lcd display az előtted lévő ülésen, 4 film angolul, görög felirattal, 2 török és 2 görög album, pop, elektro és rap meg egy használhatatlan USB és SD bemenettel meg egy rendkívül vicces megoldással, ugyanis az ok és on/off funkciót ugyanaz a gomb látta el és a kívánt cél eléréséhez megfelelő nyomási időtartam kisakkozása már önmagában is kellemes időtöltés), érdekes, már korábban ismertetett társasággal, 2,5 órás pihenővel a görög oldalon, ahonnan Omot nem engedték tovább, hajnal 2-től velem, egyedüli utasként és 8 körül egy BP bezinkúton:

A busz végül Athénban egy Zara előtt tett le, ahová rögtön be is mentem megkérdezni, hogy hol is vagyok és hol van a közelben könyvesbolt (utikönyvem nem lévén). Már ekkor tudtam, hogy szeretni fogom a görögöket, a lányhoz ugyanis, akihez odamentem, pillanatokon belül odagyűlt még 3 másik és egy nyilvánvalóan meleg fiú, hogy segítsenek eligazodni a városban. Végül a tanácsaikat megköszönve, de teljesen figyelmenkívül hagyva elindultam random és kikötöttem a nemzeti könyvtár előtt ennél a narancsfánál:

Majd véletlenül megtaláltam a National History Museumot, amire először azt hittem, hogy az Archeological Museum, és ez a hitem egészen addig tartotta is magát, míg egy félelmetesen nagy forrócsokival meg nem küzdöttem az addigra beszerzett, angol magyarázatokkal és 3 napos utazási tervvel felvértezett térképemmel vállt vállnak vetve (mi nyertünk, gondolom mondanom sem kell azért, mert félelmet nem ismerve vetettem bele magam a habba, akarom mondani, harcba). A csata olyan gyors lefolyású volt, hogy sajnos nem sikerült róla az utókornak maradandó emléket állítani.

Végül csak megtaláltam az Archeological Museumot, ahol először minden korábbi tudásomat latba vetve próbáltam sikeresen lefotózni magam a múzeummal a háttérben (kicsit Mr Bean-esen bénáztam ezügyben, azt hiszem szombaton és hétfőn is) majd megkértem az egyik padon békésen újságot olvasó, nem utolsósorban egészen szimpatikus, raszta srácot, hogy ugyan fényképezzen már le a pálmafával, amiből végülis az lett, hogy felülbírálva kérésemet a múzeumot tette be háttérnek, de bizonyára úgy gondolta, hogyha nekem a pálmafa egyébként fontosabb lenne, akkor nem vesződik azzal, hogy 2 méterrel elmozduljon balra, hogy a múzeum rendesen látsszon. Na de így is jó volt ez, én bárgyún vigyorogtam, a nap meg ezerrel sütött, mint ahogy az november utolsó napjaiban szokás:

Mivel a múzeumban csak pár görög régészeti apróság van, ezért nem fecsérelem most a drága olvasó idejét holmi művészettörténet könyvbe illő képekkel, csak egyet tartok fontosnak megosztani, ez pedig a filozófikus viziló egyiptomi szobra, amit minden bizonnyal valamelyik ősömről mintáztak, hisz kísérteties a hasonlóság, mint az látható:

Ez a tény egyébként (hogy nagy valószínűséggel egy viziló volt az egyik ősöm) már csak azért is rendkívül megnyugtató, mert újból megbizonyosodhattam róla, hogy az evolúció-elmélet téves, nem a majmoktól származunk, én legalábbis biztosan nem. Ez egyébként magyarázza átmeneti pufiságom is, ami az őshazámhoz közeledve nyilván a gyökereim közelségének asszimilációra hívó szavának tudható be.

Az Akropoliszt megközelítve enyhe gyanú kerített hatalmába, vajon miért vannak aranyos kis markolók a dombocska oldalában. Sejtésem hamar beigazolódott:

A felújítási munkálatok állványokban való kifejeződésének hiánya valószínűleg minden kedvem elvette volna az utazástól, hiszen nem nyaralás a nyaralás (így télen sem) felújítások nélkül! Ugye Zsófi és Dius! Na de nem kellett csalódnom:

Hogy nehogy túlságosan elkeseredjek a délután 5-kor záró Akropolisztól 17:03- érve a bejárathoz (mellesleg erről sehol nem tájékoztatják szegény látogatót, míg az régészeti kiállítás 15:00-s zárása kb mindenhol fel van tüntetve), gyorsan leültem elfogyasztani az útközben beszerzett epres finomságot, amit egy sikeresen rossz irányba bevett kanyar után hirtelen elémugró cukrászda kedves kiszolgálószemélyzetének meg a zsebemben (nem túl sokáig) lapuló eurónak köszönhetek:

Innen rövid telefonos segítség igénybevétele után a hostel felé vettem az utam, ahol miután minden személyes adatomat megadtam 20 € kíséretében (legalább rendezett és tiszta volt a szállás), a portáskislány közölte, hogy az éjszakai portásuk magyar és félórán belül érkezik. Hát addig fogtam magam és lepakoltam meg lezuhanyoztam. Erről az esetleges underage olvasók miatt most nem áll módunkban képet közölni. Szíves elnézésüket kérjük!

Az Athens in your Pocket című, kéthavonta megjelenő rettentően hasznos kiadványból gyorsan kigyűjtöttem az estére vonatkozó, a 49. oldalon található információkat, majd miután nyugtáztam, hogy ennél közelebb szánt szándékkal sem telepedhettem volna a melegnegyedhez, elindultam bulizni.

Jártam itt és ott is. Egy kedves, segítőszándékú fiú tanácsát követve egy szexklubba is sikerült benyitnom, ahol épp öltözött valaki kb az ajtóban. A recepciós fiú (már ha ezt így hívják) látva az arcomra kiülő döbbenetet (neeem, addigra  öltöző emberünkön elég ruha volt, hogy ne ő váltsa ki) hamar útbaigazított buli ügyben. Csakhát sikerült 2 egymásmelletti ajtó közül a másikat választanom. De ez nyilván mással is előfordul ha egy utcában egymást érik a szórakozóhelyek. Nade nem baj, ha már kifizettem a 8 €-s beugrót, akkor csak lefogyasztom meg körbenézek, hogy is megy ez errefelé. Így történt, hogy megismertem Giannist, akivel másnap délután 2-kor kisebb információs zavart követően (mintha valakinek csak annyit mondanál, hogy találkozzunk a Deákon a metró kijáratánál) találkoztunk és a vasárnapi idegenvezetőmmé avanzsált. Első körben közölte, hogy az Akropolisz vasárnap ugyan ingyen látogatható, mint sok más múzeum is, de délután 3-kor zár, ergo kicsit nem árt ha sietünk.

A meglepi akkor ért - nem, nem akkor, amikor megláttam az újabb állványokat, mint ezeket itt:

Amikor közölte, hogy egyébként a művészettörténet a hobbija és kokrétan olyan érzésem volt, mintha idegenvezetővel mentem volna körútra. Elég részletesen elevenítette fel a művtöri ismereteim (még ma is élnek bennem Rosner Gyula bácsi szavai az Akropoliszról és arról, hogy ha arra járunk, mindenképp menjünk fel hajnalban és nézzük meg a napfelkeltét, mert minden percben más és más arcát mutatja az egyébként gyönyörű táj) néhány újabbal gazdagítva, nameg fotókat is készített rólam, ha már odafent jártunk:

Természetesen kötelezve éreztem magam egy fotó erejéig megidézni a Kispál már-már klisévé játszott "Ha az életben" c. számát, még ha konkrét csikk nélkül is:

Majd jött az Akropolisz Múzeum, aminek a terasza félig nyitott félig meg olyan Westend üveg-padlós megoldás, csak épp nem a fogyasztói társadalom egy szinttel lejjeb lézengő tagjait látod magad alatt, hanem a múzeum építésekor feltárt romokat. Véletlenül sem szeretném meghazudtolni a Westendhez kötődő kapcsolatom, de ez azért kicsit nagyobb flash.

Ez a múzeum a must-see kategória. Nem is mesélek róla többet, tessék emiatt elmenni Athénba. Maga a város egyébént mérsékelten volt meggyőző. De a görögöket eléggé csípem azóta a hétvége óta. (Januárban lehet, hogy elugrom Thessalonikibe.) Szombati program volt még a híres Görög Frappé felfedezése (tényleg nem rossz, sőt, kifejezetten krémes) meg ettünk Dönert görög módra tzatzikivel, ami egy egész jó ötlet, csak nem raktak bele eleget.

Hétfőre megint idegenvezető nélkül maradtam, de nem kell félteni, nagyfiú vagyok, egyedül is sikerült megnézni az ismeretlen katona sírját őrző, vicces cipőben, viccesen menetelő őröket a Parlament előtt (legalább náluk nem fenyeget az elalvás veszélye, mint egyhelyben álldogáló brit társaiknál):

meg a National Garden valaha bizonyára szebb napokat látott spanyol szökőkútját:

A Hadrianus Kaput meg a Zeusz templomot:

Majd rövid ajándékvásárlás és irány a buszmegálló, nade hol is? Mivel reggel hosszas keresés után találtam egy csak helyiek által látogatott hangulatos kávézót (aki megy Athénba, annak szívesen megmutatom, hol is keresse), ahol az angolul egyébként nem beszélő, de activityben nagyon is profi tulaj egy vendéggel hevesen vitatkozva végül kiötlötte, hogy hogyan is jutok legkönnyebben az utazási irodába, amiről kiderült, hogy mindössze csak úgy 5-ször mehettem el mellette a hétvégén. Az utazási irodában beszéltek angolul és készségesen meg is mutatták a helyet, ahol megáll a busz: "látod az út túloldalán azt a fát amire rá van kötve az a műanyagzacskó? ott áll meg a busz"

És búcsúzóul a klub, szemben a buszmegállóval, ami a neve alapján a kedvenc helyem lenne, de persze csak hétfőn vettem észre: