Visszatérvén a hostelbe első isztambuli élményeimmel a memóriakártyámon, leültem a közös helységbe netezni.
Bejelentkeztem a Facebookra (ez itt a reklám helye) és látom, hogy Thomas Delorme on-line. Ő az egyik francia fiú, aki szintén a Bogazicin fog tanulni, de egy darab profilkép nincs róla FB-n (ezért most ide sem teszek!), úgyhogy azon kívül, hogy ismeri Jeff-et (bemutatása később), csak azt tudtam, hogy már pár napja ott van. Írtam is neki gyorsan, hogy megérkeztem.
- Great! And where are you staying
- At a hostel near Taksim Square.
És ekkor megszólalt a srác mellettem: „Matí?”
Nos igen, kicsi a világ.
Váltottunk pár mondatot, amolyan udvariaskodó formaságokkal megtűzdelve, de az kiderült, hogy ő előreláthatólag összeköltözik 2 török sráccal, akikkel nemrég ismerkedett meg. Az első benyomásom róla: teljesen közömbös. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk egy sörre, de nem éreztem, hogy kíváncsi lennék rá(juk).
Hajnal fél 2 körül úgy döntöttem, lassan ideje lefeküdnöm. Megfogtam hát a csomagjaim, amelyek még mindig a recepciónál pihentek és reménykedve szobatársaim időközben bekövetkezett visszatértében felmásztam az elsőre. 102-es szoba, kilincs lenyom, az ajtó nem nyílik. Újabb nekifutás, sikertelen. Lementem hát megkérdezni a hosteles srácokat, hogy nincs-e pótkulcs, mire közölték, hogy azokat is mind kiadták, de nem létezik, hogy nincs még a szobában senki – bennem ekkor az gondolat fordult meg (azon kívül persze, hogy leendő szobatársaim egyike pszichopata és miután megetette a szobában valakivel a saját agyának egy szeletét most épp a nyomokat próbálja eltüntetni), hogy tényleg képesek kiadni MINDEN kulcsot?! Nos emberünk határozott léptekkel feltrappolt a lépcsőn és nekiesett az ajtónak. Azt a dörömbölést a 6.-on is gond nélkül halhatta mindenki és itt már imádkoztam, hogy inkább ne legyen senki a szobában, minthogy valakit ennyire durván ébresszünk fel (hogy aztán bosszúból jót lakmározzon belőlem); hát nem is volt. Mintegy 15 perc dörömbölés és ajtórángatás után megjelent a másik éjszakás a hostelből csillogó szemekkel és kezében egy kulccsal. Mégsem adták ki mindet.
Így írtok ti