Elkéstem. Már megint, de most a dugó volt a hibás – bár be kell valljam, nem indultam túl korán. Végül leszálltam a buszról és felszálltam arra, amivel a többiek jöttek. A többiek: Kelly (valami pszicho cucc – California), Josy (vagy legalábbis valami hasonló, itt szégyellem magam, mert nagyon szimpi lány, business administration – Canada) és Roy (valamilyen mérnök – Hollandia). A szervezők pedig törökök voltak, 3-an (Hakan most nem jött velük, de könyvtárnál várakozó csapattal még ott volt, szerintem kicsit unhatja az állandó késéseim) és megint nem voltam túl jó a névtanulósban, pedig az egyikük kétszer is bemutatkozott, na az ő nevére nem emlékszem, a másik kettő Can és Emre – igazából csak Emrében vagyok biztos. Emrével beszélgettünk odafelé (megint Ázsia volt a cél) a britpopról meg arról, hogy meteorozom. Itt közbeszólt a velünk szemben ülő férfi és megkérdezte, honnan szalajtottak. Majd miután Emre tolmácsolta, hogy magyar cserediák vagyok, közölte, hogy ért angolul, de nem igazán tudna megszólalni, viszont abból, amit hallott meg ahogyan beszélek és mosolygok, sikerült megváltoztatnom a külföldiekről eddig kialakult rossz benyomását.

A busz után dolmusba szálltunk. Ez olyan kisbusz, ami kicsit drágábban, ámde annál gyorsabban visz el a célodhoz, merthogy nem áll meg mindenhol, az ár pedig megszűri az utazóközönséget, a sofőr és vezetési stílusa pedig az utasok béltartalmát: „Dolmus trip – Don't forget your insurance!”

A család, akik fogadtak bennünket egy kifejezetten népes család, anyuka még kendőt visel, apuka nagyon barátságos (diktálta belém a vacsit rendesen, na nem mintha erőltetni kellett volna), a fiú, aki olyan 30 körül lehet lassan, a Bogazicin masterezik éppen és mellette kutat, szintén az egyetemen, a húga pedig Erasmusra megy januárban Hollandiába (plusz 3 fő, akiknek a kapcsolódási pontjai nem tisztázottak). Amikor ez kiderült persze Roy azonnal felajánlotta minden segítségét. A vacsora valami hihetetlen jó volt. Igazából az volt a legjobb ebben az estében, hogy nem az itthoni környezetemben töltöttem. Ismeretlen emberek között (itt tekintsünk el attól, mennyire frusztrált, hogy mindhárom cserediák társam jobban beszél angolul, mint én), egy kedves, vendégszerető CSALÁD asztalánál, egy rettentően finom ebéd (gesztenyés rizs és fahájas sült hús – sosem gondoltam volna, de nagyon ízlett), aztán kellemes teázás és beszélgetés némi baklava kíséretében. Valami isteni volt! Kicsit rossz is volt hazajönni, bár mehettem volna teázni a North Campus környékére, merthogy a többieket odahívták, ők meg engem is, de tekintve, hogy nem tudom, hogyan lehet onnan éjszaka visszajutni a városba, meg egyébként is elpilledtem így vacsi után (4 tányérral ettem a gesztenyés-fahéjas csodából) és holnap még edzés is van délelőtt, ami után meg könyvtáraznom kéne vagy legalábbis tanulni - szóval inkább hazajöttem. De lényeg a lényeg, nagyon jó volt! BTW a török kultúra mellett a holland feltérképezéséhez is meghozta a kedvem. ;)

/Ha lesznek képek, majd fölteszem (Can fotózott)/